Nagyapám február 18-án született. Koraszülött volt, így vártak egy éjszakát: ki tudhatja, hogy túléli e. Nagyapám február 19-én született. Túlélte az első éjszakáját. 79 éve túlél minden éjszakát, és átdolgozik minden nappalt. Kivéve a vasárnapokat. Nagyapám ugyanis katolikus.
Plátó viccelődik, passzióból – szokása. A tavasz illata az termékeny eső illatát hordozza.
Feles viszki, aztán, amikor megláttam, eszembe ötlött, hogy ő lesz az; felmértem, ahogy terepet szokás, távolról, jó alaposan: védhető dombok – támadáshoz ideális, védelemre alkalmatlan, visszavonuláshoz reménytelen (foglalt prodzsekt – kit érdekel?!) – hát hajrá csak: előre, még egy feles viszkit, aztán terepfelmérés folytatódik, hosszan, szép lassan, apró részletekre különösen ügyelve: ha a szemeim tehenek lennének (mi a fasz?) durranásig legelhetnék magukat azon a tájon, viszkit-viszkit még viszkit, szomjasak a tehenek, hülye állat, ekkora gyomorral: nem csoda, hogy állandóan éhes – csülkös pacal – csodálkozom, hogy nem zabálja föl magát, nade: vissza a terepre, viszkit, (sok lesz), csökken az ítélőképesség, elszalad a ló, meglát az ellenség: titokban velem van – némi farkasszem, valami spanyol éppen gólt rúg (Messzi még a kapu), Gottzájdánk!, csak ne lássa, hogy látom, viszki, nem is baj, ha látja, hogy látom – pontosabban: látom, hogy nem baj, hogy látja, hogy látom; a terep bevételre alkalmatlan (nyúl vagy bazmeg) – viszki. Szerencsétlen körülmények közötti menekülés következik: elhordom a belem. Pálinka, te féltékeny szerető, az álmokat megtartom.
[így, most, már: a karácsony szent ünnepe - után (fiktív széljegyzetek)] | ets | még nincs komment
Valójában lehet, hogy nem is kérdés: esetleg miattam, pontosabban értem történt, ami történt. Azért, hogy okuljak, vagy éppen azért, hogy ne. Igaz: felesleges is munkát fektetni – belém. Sziszifusz is rágyújt néha, de akkor óhatatlanul visszagurul a kő – persze: nem mintha nem érne rá ez az idióta.
Ó, te nagyváros: lüktető-vérző hamuszürke szívedhez a vért, a hozzád vonzottak véréből nyered. Amennyiben esetileg okozati, úgy determinált is. Ezek a kurva elvek már csak ilyenek. A legváratlanabb pillanatban kristályosodnak ki a leginkább.
Azon röhögsz, te hídról-köpködő, hogy az aktuális állapot létrehozója [akárki], hogyan végezte matematikai műveleteit fejed fölött, és, miközben a minimális hibaszázalékban reménykedtél, a pontos eredmény, éppen a hibázás - általad vélt - bizonyságakor, szakadt a nyakadba.
A néma titok megöl. A másodsor – asszonyok szövetsége (Látta valaki a gyöngyvirágos filmet? Én a csuklásra vizet iszom, vagy citromlevet.) – pedig nem éri. Szánalmas a vakság.
Lehet, hogy (egy bizonyos) igaz barát egy jó baszásért feladná azt a bizonyos igaz, őszinte és kikezdhetetlen barátságot.
Igaz szavaim a homályba tűntek. A naiv és büszke lelkek füle süket az igaz szavakra, a puhapöcsűek pedig hagyják homályba veszni azokat.
1959. február harmadikán, 50 évvel ezelőtt lezuhant egy
repülőgép, amelyen három fiatal rock’n’roll-sztár, Buddy Holly, Ritchie
Valens és Jiles P. Richardson (más néven: Big Bopper) utazott.
A repülőgép-baleset idején Buddy Holly 22 éves volt. Richardson (Big
Bopper) huszonnyolcadik évében járt, míg a legfiatalabb közülük Ritchie
Valens volt, 17 évével. A repülő nem sokkal a felszállás után zuhant le
Iowában, a Clear Lake-i reptértől nem messze. Az egyetlen hajtóművel
rendelkező Beechcraft Bonanza pilótája szintén életét vesztette a
katasztrófában. A gép lezuhanását a szakértők a hóviharral magyarázták.
„Ó, hogy szeretnék egészséges lenni! Nem kell egyéb, csak hogy legyen az embernek olyan megcsinálnivalója, ami tovább él, mint ő maga, – akkor biztosan hálásan köszön meg minden jó éjszakát, minden meleg napsugarat, sőt minden rendes emésztést! Bennem, úgy látszik, valamelyik alsótesti szerv teljesen megrongálódott. Ezért van az idegesség és álmatlanság, a hammorrhoidák s a véres szájíz, stb. De légy szíves, és az imént ábrázolt lelkiállapotot ne próbáld a ganglionrendszerből megmagyarázni! Különben féltenem kell a halhatatlanságomat. Mert sohase hallottam, hogy a puffadás filozófiai hangulatot okoz.”
Kifordítva, mint hagytad, a fölső, melyben fáradt tested
pihent, amikor pihent. Szekrény őrzi már, s várja látványod hóalakjának csinos
mutatványát újból. Üres szoba, ha jössz, betöltöd azt. Várja már. Velem várja:
gyere már.
(Titkolózni métely, mint a legkeményebb fának a szú - öltöztess őszinte türelmeddel, és hiszem: igyekvésem eléri célját.)
„Társadalmunk általában nem
bátorítja az érzelmeket. Tagadhatatlan ugyan, hogy a kreatív gondolkodás – mint
bármely más alkotó tevékenység – szorosan összefügg az érzelmekkel, mégis az
érzelmektől mentes élet és gondolkodás vált eszményképünkké. Ha valaki „emocionálisnak”
minősül, az egyben azt is jelenti, hogy kiegyensúlyozatlan és nem egészséges.
Aki ezt a mércét elfogadja, annak ereje meggyengül, gondolkodása szegényessé és
lapossá válik. Ám az érzelmeket nem lehet teljesen kiölni, mert az egyén intellektusától
függetlenül is külön életre kelhetnek. Így jön létre az olcsó és hamis
érzelgősség, amellyel a filmek és a slágerek etetik az érzelmileg kiéhezett
milliónyi embert.
(…)
Azzal, hogy megfelelünk mások
elvárásainak, hogy nem különbözünk a többiektől, elhallgattatjuk
identitásunkkal kapcsolatos kételyeinket, egyfajta biztonsághoz jutunk. Ám
ezért roppant nagy árat kell fizetnünk. Ha lemondunk a spontaneitásunkról és
individualitásunkról, akkor magát az életet fojtjuk meg. (…) Az elégedettség és
a derűlátás álarca mögött a mai ember mélységesen boldogtalan: valójában a
kétségbeesés határán áll. Elkeseredetten ragaszkodik individualitásához,
szeretne „különbözni”, és a legnagyobb dicséret, amiben egyáltalán része lehet,
az az, hogy különbözik.”
Furcsa dolog rászorulónak lenni.
Azt kérded, mi van velem? Tényleg semmi. Elfeledettként tengődöm. Mély
szomorúság gyötör. Mintha minden szappanos lenne, és szépen, ha olykor bár lassan
is, de biztosan, kicsúszna kezeim szorításából. Vagy talán már szorításom sem a
régi. Jó volna, a nyakába önteni valakinek, hogy mi is történik éppen.
Valakinek, akit érdekel egyáltalán. Vagy valakinek, akit egyáltalán nem
érdekel, csak végighallgat. Valakinek, akit képtelen vagyok megbántani, aki meri
elhinni azt önmagáról, hogy ha bármennyire is akarnám, akkor sem tudnám
megbántani.
"-Azt mondtad képtelen vagy az egészre.
-Háromszor kértelek már arra, hogy ne célozgass –
szóval fejezd be.
-És most mégis azzal jössz, hogy belefogsz.
-Sosem figyelsz rám.
-Fel fognak rúgni. Ki fogják taposni a büdös beleidet.
-Ne magyarázz folyton. Azt hiszed, hogy mindenben
igazad van?
-Ne hidd, hogy túlélheted.
-Megint jelentéktelen dolgok miatt? Ez nálad már
szokássá vált. Olyan vagy, mint egy kibaszott öregember, a kibaszottul
berögzült idegesítő szokásaiddal együtt.
-Ne beszélj csúnyán. Azzal csak elfeded.
-Menj haza inkább, és végy forró fürdőt. Anyád
örülni fog, ha boldogítod a sápítozásaiddal. Keserűpofájú pesszimista.
Idén is, megünnepeltük a disznó
fölött aratott fényes véres győzelmünket. Az állat egyik részét
megettük, másik részét pedig önmagába töltöttük – gondolván az elkövetkezendőkre.
Nem bízunk semmit a(z) eonra véletlenre.
A benzinár mézesmadzagos ára
ismét kúszni kezd fölfelé, várjuk a pillanatot, amikor drága forintunkkal „Gazdálkodj
okosan”-t játszhatunk majd; eközben a svédek beugatnak valami libatépés miatt;
ezek mellett pedig három napig tartó esők és árnyékuktól megijedő medvék valamint
polgármesterekbe harapó meteorológus hódok színesítik a napisajtó oldalait.
Parázna tízévesek, magamutogató
pedagógusok, cigányozó magyarok – magyarozó cigányok, mocskolódó politikusok
közül üti fel ártatlan fejét az influenza. Ideális védelemként, mintegy
legmegbízhatóbb garanciaként a hitel-, és bizalomválságban javasolt Balázs-áldásért
Urunk (szentje) elé járulni (THM 0%). Te Deum laudamus: te Dominum confitemur – ebben a
fene válságban legalábbis megtanulunk énekelni.
(Jaés, ha valakit érdekelne: Brad Pitt (45) 18
millió dollárért megválna malibui rezidenciájától. Lily Allen (23) pedig
megosztotta új albumát az interneten. Küld tovább három, sok
minél több embernek.)
Már megállapodott a kocsonya a
fűtetlen kiskonyhában, önmagát főzi a holnapi ebéd. Megy ez IMF nélkül
is.
Nagyapám szereti a bort. A minap,
a tavalyi év egyik csúcsbikavérét szódázta föl – nyugodtan hörpintett belőle
egy fél pohárral, majd magyarázatképpen hozzáfűzte: ha tiszta, akkor berúgok tőle.
Sokéves korára nem ismer meggyőző érvet az ajándékborok későbbi időkre való
eltételére. Örömmel állapítja meg, hogy saját bora sokkal inkább szájíze
szerint való. „Finom-finom persze, de…”.
Mióta az eszemet tudom, nagyapám,
télen-nyáron, bárminemű étkezéshez, két-három pohár fröccsöt iszik. Télen szóda
nélkül, mert akkor hűvösebb van, és nem üt annyira. Felfűti az ember-gépet.
Nagyapám még soha nem ütött az
ujjára kalapáccsal.
Félve csodálod azokat, kik kicsit is másképpen működnek, mint a körülötted élők, pedig a működés minden esetben hasonló. Csupán a működés észlelésében (a csodáló részéről) és a funkcionálás bizonyos aspektusainak kidomborításában (a csodált részéről) válik megtapasztalhatóvá az illuzórikus különbség, amit csodálni lehet. A csodáló tátott szája egyszer teljesen kiszárad, a csodált pedig jó messzire elszáll. Nem a logika rendszerességéről van itt szó, hanem a nézőpont teljességéről - illetve: e teljesség hiányáról. Talán jó is nem ismerni az ismeretlent - így megmarad a csodálkozás lehetősége. Némi pajkos irigységgel megtámogatott szemlehunyós szende mosollyal kísért vallomás ez: kérlek mondd el, hogyan csinálod, kérlek mondd el, hogy neked miért szabad ezt. Add át titkodat, hogy hasonlóvá válhassak hozzád: lövelld belém nonkomformizmusod együgyüségét - vágyom a bohémet, csak nem merem. A csodálatot kiváltani igyekvő nonkonformizmus a leglaposabb hatásvadász átlagosság, csillogó álruhába bújtatva.
Szeretettel üdvözlöm a
bürokráciát! Isten óvja a királyt!
A hétvégém a pompa keretében
telt. Báli mulatságon szórakoztam másod-, és többedmagammal. Ismét
kétségbevonhatatlan bizonyítékot nyert pálinka iránti elkötelezettségem is.
Másnap nyúl került az asztalra, de lássuk be: némi buborékos vízre is szükségem
volt, kiküszöbölni a kiküszöbölendőt.
Tekintettel szeretett
társaságomat az elmúlt időszakban ért veszteségére, súlyos, de nem fatális
veszteség, a szokásos komorság is úrrá tudott lenni rajtam. Barátom: sodorható
vagyok, és bár érzelmeim stabilak, olykor azonban mégis ellentmondásba
kerülnek, főleg a nevezett veszteség kapcsán, a fejemben születő értelmi megfontolásokkal.
Ez nem jó. Javallat a dűlőre jutás. Nyilvánvaló választás ellen azonban nem
harcolhatok, már csak tiszteletből sem.
Ne haragudj, kérlek, a
továbbiakban se, hogy otthoni élményeimmel terhellek, szükséges azonban a ventilálás,
úgy örömömben, mint bánatomban.
Napunk világosan ragyog a kék
égen, lent azonban hűs lég késztet fejfedőm és kabátom viselésére.
Tekintsük át a CK-ra végződő szavak problematikáját. Alaphelyzetben
a feladvány, mely feltételezhetően és nagy valószínűséggel pusztán urbánus
legendaként borzolta a kedélyeket az éterben, egy magyar nyelvvizsgafeladatként
fogalmazódott meg – egészen pontosan: „Mondj/írj öt darab CK-ra végződő magyar
szót.”
Hogy izgalmasabb legyen a dolog és tényleges feladvány legyen, kissé
pontosítani kell a kritériumokat: mondj/írj öt darab egyszerű magyar szót. A
pontos kritériumok példákon keresztül válhatnak egészen világossá.
Nyilvánvalóan első körben kizárandók (ó fájdalom) az olyan szavak, mint Zwack,
Pick, Donyeck, Rock. Lássuk be: jó próbálkozások, magyar vonatkozásuk
elvitathatatlan, bizonyos aspektusokból szemlélve, természetesen. Továbbá jó
próbálkozásnak minősül a lubickol alapján a lubick, a suvickol alapján a
suvick, és a pöcköl alapján a pöck (vackol – vack). Azonban a nevezett triád, és
ezek mintájára képzett társaik sajnos szintén elutasítandók (csak, hogy izgisebb legyen). Nyilvánvalóan nem
játszanak, per definitionem, az összetett szavak, úgymint: gázpalack,
kajszibarack, oxigénpalack és társaik. Továbbá egy fórumon találtam egy hozzászólást, mely a következőképpen hangzik: "Szép megoldás még "Bereck" község neve, ami Gábor Áron szülőfaluja.
Csokonai A méla Tempefői c. darabjában többször használta a "kaputrock"
(=kabát, köpeny, felöltő) szót. Továbbá, egy grépfrút-szerű trópusi
fának és gyümölcsének felfedezőjéről "shaddock" a neve. (Káli gúla)". Azt gondolom, hogy a Rock (szoknya) szó német eredete kétségbevonhatatlan.A tulajdonneveket pedig szerény véleményem szerint hagyjuk ki a felsorolásból (megemlítendő: Vönöck helységnév is.)
Lássuk az eddigi helyes megfejtéseket:
barack, palack, tarack, böröck*
[*Böröck - az ágyúszállításkor használt kétkerekű kocsi
középkori neve (állítólag).]
Tudod, miért ne tudnád, hogy
elkötelezett híve vagyok, többek között, a buborékos vízzel együtt
rezervírozott alkoholos szőlőlének, azonban nemrég elmúlt napjaim búskomor,
mert hidd el: búskomorak voltak, napvégi perceiben söritallal locsolgattam
feneketlen torkomat. Érzésem szerint legújabb szokásom rövid-életű csupán.
A hétvégét roppant mód várom,
megnyugvásom záloga, búskomorságom máglyája. Erőt kívánok meríteni, olyan erőt,
mely csak egy másik embertől nyerhető.
Maradok tisztelettel, irántad
barátilag hű, társad a bajban, s örömmel tekintek rád bajtársként örömömben, a
továbbiakban is.
Az egészről nem kívánok beszélni.
Rossz psychológ alany lennék, tény s való. Ami történt, annak minden cseppjét
élveztem, és élvezem következményeit is. Étkeim kifogásolhatatlanok, ehhez
kétség sem fér: káposztalevélbe csomagolt húsgombócok, pörköltek-paprikások, s
levesek garmada, mik ízbimbóimat kényeztetik és simogatják. Jó sorom van, meg
kell hagyni.
Eltűnésem, pontosabban
hallgatásom, útkeresésem kilóméterköveit jelentik. Manifesztálják mintegy.
Tekints el bohóságomtól: barátságunk szilárd kövei, tudom, állandóak és
örökkévalóak. Tudatta velem egyszer filozófia oktatóm – maga is kiváló filozóf
koponya, kedves hölgy satöbbi, hogy örökké valónak az emlékezet által lehet
válni. Érdekes gondolat, megmozgatta minap csínytalan fantáziám. Mások
emlékezete az út örökké-válásunkhoz. A hírhedett Nícsé [Nietzsche] szavai
szerint pedig: „De íme eljövend, hogy a magány maga lesz, mi széttörik és
elmállik, akár a sír, mely beomolván nem bírja többé megtartani halottait.” E
két nemes gondolat egybevágósága, kedves barátom, Péter, javaslom: legyen
eszmefuttatásod tárgya ráérő perceidben.
Köszönöm figyelmedet, nemjelentkezésem
miatt okozott haragod apadásáért pedig kérőn tekintek közös fotográfiánkra.
Áldjon ég!
Talán
ha leülnél picit, s bámulnád, mi a szemed elé kerül. Ha hagynád, hogy oda is
figyelj, amire eddig nem hagytad magad.
A
párálló beton fülledt illatában jártam – nagyanyám muskátlilocsolása. Újra övé
volt a gyermekkor – cementbe öntve őrzi titkait a mindent látó közeg (talp alá
való). Mint az a keksz-áztató francia kisfiú – ágyából írta ki a világot,
parafa közé rejtőzve.
S
mit gondolsz? Emlékeid önszántadból eldobhatod? Emlékeid alkotnak.
